A konyha, a lakás központi helye a családok életében

Képernyőfotó 2015-08-10 - 16.08.01Életem során több lakásban és családi házban is megfordultam már, nagyon sok tulajdonossal beszélgettem. Ezek alapján azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy a legtöbb család életében a konyha a lakás egyik legmeghatározóbb helyisége, berendezése pedig tükörképként szolgál a család szokásairól.  Volt, amikor már belépésemkor egyértelművé vált, hogy a konyha a központi hely, itt történnek a közös étkezések, a kellemes beszélgetések és ez a helyiség szolgál a gyerekek tanulási színteréül is annak ellenére, hogy saját szobájukban íróasztal is van. Persze ez nem furcsa, én is jobban szerettem ott készülni a másnapra iskolás koromban, ahol a család többi tagja volt, ahol édesanyám a vacsorát készítette. Tudtam, egy-egy jól sikerült nap után biztosan előkerül valami a konyhaszekrény rejtett zugából, onnan, ahol addig (és gyakran azután sem) találtuk meg. Beszélgetéseim során kiderült, hogy a modern konyhaszekrények is rendelkeznek ilyen rejtett zugokkal, melyek az édesanyáknak köszönhetően mindig rejtegetnek apró meglepetéseket, néhány finom falatot.

Címkék: ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.